Mesefejtőnek és írónak nevezem magam, mert vonz és rabul ejt a világ számos csodája, amelyekről írok is. Leginkább a mese és a mítosz rejtett nyelve nyűgöz le, amelyben sajátos módon nyilvánul meg mindaz, amit megéltünk, mióta az ember jelen van a földön.
Sokáig kerestem a választ, miért ennyire fontos a gyermekműfajnak tartott mese és a múltat titokzatosan tükröző mítosz, hogy miért van helye ma is az életünkben…
Írtam különböző tanulmányokat, esszéket, verseket és több könyvet is erről.
Vezettem és vezetek mesefejtő csoportokat, hogy segítsem ennek az elfelejtett archaikus nyelvnek a visszatérését a hétköznapokba. Hogy az álmok és a valóság újra találkozhasson bennünk, mert egylényegű, és mert mindegyik alakító ereje a valóságunknak.
Azért foglalkozom a mitológiában is megtalálható rejtett vagy akár tiltott tudással, mert nem szűnök meg keresni azt az üzenetet, amelyet a meséken, mítoszokon keresztül őseink hagytak ránk.
Megjelent írásaimból szemelvények találhatók a weboldalamon, (www.mesecsoport.hu) ugyanott a megjelent könyveimről is találhatók információk, és néhány versem is…
Már gyerekkoromtól kezdve régész akartam lenni, amit környezetem nemigen vett jó néven. Túl elvont, túl megfoghatatlan, túl nem „rendes” foglalkozásnak tűnt, és nem lehetett vele nagy pénzt keresni. Környezetem elképzelése a sikerről egészen más volt, és az elvárás győzött, nem lettem régész.
A régészet számomra egy fantáziavilág volt, amelyet saját kedvem szerint népesítettem be lehetséges emberekkel, külsőkkel, alakokkal, környezettel, bútorokkal és megtörténhetett eseményekkel. Talán ezért jobb is, hogy nem lett belőlem régész, mert akkor megtanultam volna a „tudományt” és megadtam volna magam azoknak a szabályoknak, amelyek az akadémikus világban az elfogadottságot és a sikert jelentik. Én azonban szabadon játszhattam a témákkal, senki nem mondta meg, hogy mit kell gondolnom, hinnem és közvetítenem a dolgokról. Ez a szabadság oda vezetett, hogy a bennem élő érdeklődés különféle titokzatos (értsd: megmagyarázhatatlan) nyomok, tárgyak, jelek iránt szabadon kivirágozhatott és vezetett bizonyos senki által nem befolyásolt irányokba.
Ennek az érdeklődésnek a jegyében kerestem fel Mexikó, Peru, Kamobodzsa és Guatemala piramisait. Érezni akartam a helyek kisugárzását, megtapintani a kövek érdességét, bemenni a piramisok belsejébe, érezve a hatalmas kőtömeg súlyát függeni felettem, elcsodálkozni a valamikori építőmesterek munkáin, meghallgatni a kőfalakról visszaverődő visszhangokat, lenézni a piramis tetejéről a korlát nélkül meredeken csábító mélységbe. És persze folyton töprengeni, hogyan hozták ezeket létre, mi célból, mire és hogyan használták őket.
Ez a régészet iránti vágy ébredt fel bennem, amikor Brynhilddel, az alvó valkűrrel találkoztam. Valamennyire ismertem Brynhild történetét, felületes, általános műveltségi szinten. De mikor alvásának okait kezdtem kutatni, felébredt bennem a régész-szenvedély. Pontosan akartam tudni, hogy mi és hogyan is történt Brynhilddel. Elkezdtem olvasni róla, és megtudtam, hogy Brynhild története az ó-északi irodalom egyik sagájából való. Igy kerültem az ó-északi irodalom közelébe.
Az ó-izlandi kéziratokat sok kéz írta, különböző időpontokban, néha századokkal elválasztva egymástól. Forrásaik jórészt ismeretlenek. A leíróknak ugyanúgy megvolt a maguk stílusa, mint manapság, ezért ez erőteljesen rányomta a bélyegét az egyes kéziratokra. Az írás szépségétől, olvashatóságától kezdve a leíró által használt rövidítésekig, latinos műveltségétől keresztény világnézetéig minden rányomta bélyegét egy kéziratra. És igen, előttem volt a kézirat, mert az Izlandi intézetek és könyvtárak jóvoltából az interneten elérhetők egyes kéziratok laponként beszkennelve. A belső tudásvágytól hajtva elkezdtem tanulmányozni a kéziratokat és összevetettem a meglévő szövegekkel.
Nagy élmény volt, mikor a kéziratlap számomra egyneműnek tűnő betűfolyamában képes voltam beazonosítani az első ó-izlandi szót! A maga nemében ez régészeti munka volt, lingvisztika és kódfejtés hozzáadásával. Kell ennél izgalmasabb? A kéziratlap tagolatlan sorai lassanként értelmet nyertek. Már tudtam, hol vannak a szavak végei, hol a mondatoké, hogy melyik rövidítés mit jelent, és kezdtem megtalálni a kéziratlapon azt a szót, amit kerestem.
A könyv, amit írtunk, ennek a belső szenvedélynek a terméke. Kívánom, hogy az Olvasó találja meg a könyvben azt a szépséget, érdekességet, mélységet az izlandi szövegek közvetítésével, amely oly nagy örömet okozott nekem a könyv anyagának kutatása és írása során.
English